Wanted: a jó esküvői fotós nyomában!

Én vagyok az, természetesen! Sőt ajánlom magam, minden körülmények között és bármi áron! Ha pusztán csak önmagam szeretném magasztalni, akkor ezt az első két mondatot komolyan is gondolnám.

Ha ez csak egy újabb divatos blogbejegyzés lenne, gyorsan levonhatnád a végkövetkeztetést: “Én vagyok a megfelelő, mert profi vagyok, van sok felszerelésem és csak én kellhetek neked”. Ezután csak legördítenél a lap aljára és már ki is pipáltad a problémádat.
Nos, ez a bejegyzés nem ilyen lesz.

Hogyan lehet az esküvői fotós keresésből egy win-win szituáció?

Nincs a válaszban semmi újdonság:

A pár megtalálja azt az esküvői fotóst aki igazán illik hozzájuk, a fotós pedig azt az esküvői párt, akikkel elkészítheti álmai esküvői fotóit.

A motiváció adott és szinte egymásra várnak nem?

Ezt így leírni jóval egyszerűbb, mint megvalósítani. A saját esküvőnkön mi is szembesültünk ezzel a problémával pár éve. Szerencsénk volt? Igen, pontosan tudtuk kit szeretnénk megbízni az esküvőnk fotózásával. Jó előre megkerestük, találkoztunk vele. Szimpatikus volt, megbíztuk és nem csalódtunk: remek képeket kaptunk. Ma viszont úgy érzem igencsak bajban lennénk.

Most, évekkel később (mint esküvői fotós) pontosan tudom és látom, hogy ez egy picit nehezebb kérdés. Egyre többen foglalkoznak esküvői fotózással, könnyű elveszni a szebbnél szebb esküvői fotók között.

A konkurenciát figyelve látom, hogyan nőnek ki a “wedding photography” oldalak a Google kertecskéjéből, miközben a minőség és az elhivatottság egyre csökken.

Most kerestem rá: a Google az “esküvői fotózás” címszóra 53.100 találatot dobott ki. Ötvenháromezer-egyszáz, még leírni is fárasztó, végigböngészni pedig lehetetlen.

Hogyan segíthetek nektek?

Hat éve foglalkozom esküvői fotózással. Az elmúlt években több ezer ajánlatkérést kaptam esküvői pároktól, menyasszonyoktól, és eddig közel 150 esküvőt fotóztam végig.

Mindezek ellenére a mai napig érnek meglepetések az egyeztetések során és esküvőkön is… csak egyre kevesebb. Ha a bejegyzés végére csak egy kicsit is segíthettem neked a jó döntés meghozatalában, úgy érzem már megérte.

Esküvői fotózás őszintén, mosollyal és szívből

Hohó, akkor te tudod a megoldást?

Nem hazudok neked: nem tudom minden kérdésedre a választ, de adhatok hasznos tanácsokat és így talán valóban megkönnyíthetem a döntésed. A döntést, ami remélem azokhoz az esküvői képekhez vezet el téged, amelyeket megálmodtál.

A magam malmára hajtom a vizet? Nem ez a blogbejegyzés célja.

Szabadon döntesz arról, hogy kit választasz a nagy napodon az esküvői fotózás feladatára! Ha figyelmesen végigolvasod a bejegyzést, talán némi plusz információval én is hozzájárulhatok a jó döntésedhez.

A KSH adatai szerint tavaly több, mint 110.000 pár kelt egybe Magyarországon én pedig 25-30 esküvőt fotózom évente. Többet úgy érzem fizikailag sem tudnék elvállalni. Szóval, ha nem foglaltál le úgy egy évvel az esküvőd előtt, akkor valószínűleg nem én leszek az esküvői fotósod.

Sok esküvőn jártam, ebből fakadóan rengeteget tapasztaltam.

Esküvőim között volt hosszú és rövid, drága és költséghatékony, DIY és sok csillagos, unalmas és szuper-intenzív, nagyon szerelmes és visszafogottabb, bulis és beszélgetős. Adtak már ajándékba esküvőre, fotóztam külföldön, ügyfeleim között voltak celebek, jogászok, nyomozók, sportolók és hétköznapi halandók is. Kijelenthetem: széles a skála.

Az viszont szinte minden esetben előfordult, hogy már megbeszélések legelején több olyan szervezési kérdéssel találkoztam, ami eleve kudarcra volt ítélve, így gyorsan átértékeltük. Ezzel szemben, ha akadt olyan elvetemült ötlet, amelyre láttunk esélyt, azt megvalósítottunk és jól sült el.

Hogyan ne válassz?

A témában nyilatkozó blogbejegyzések többsége sugall néhány kérdést. Az ajánlatkérő párok pedig tájékozottak, így az első e-mail és találkozó alkalmával előszeretettel használják a következő kérdéseket:

  1. Számlaképes?
  2. Minden esetben köt szerződést?
  3. Milyen gépekkel dolgozik?
  4. Garanciát vállal?
  5. Hány képet ad át?
  6. Retusálja a képeit?
  7. bla bla bla

Ezek fontosak, de tényleg. De…

Ha megnézed a választott esküvői fotós képeit az online felületein, kicsit mélyebben beleásod magad a kommunikációjába, megnézed az albumokat, amelyeket a találkozóra hozott, akkor már képbe kerülsz.

Ha a megjelenéséből őszinteség sugárzik, ha úgy beszél az esküvői fotózásról, mint a szenvedélyéről és csak meséli az esküvői történeteit… szóval ha látszik rajta elhivatottság, akkor már félig nyert ügyetek van.

Én mit kérdeznék meg egy esküvői fotóstól?

Egy dolgot minden ún. esküvői fotós tudós-blog elfelejt: kérdezd meg a fotóst, hogy ő hogyan csinálná!

Hiszen több esküvőn vett részt amelyen Ti ketten egész életetekben valaha is, beleértve legfontosabbat: amelyet épp szerveztek!

Mit tart fontosnak, mi az, ahol buktatót sejt az általatok elmondottak alapján és mit javasol ezek megoldására az esküvői fotózás szemszögéből?

Ne akarj tapasztaltabb lenni egy olyan esküvői szolgáltatónál aki már több, mint száz esküvőt látott! És ez ternészetesen nem csak az esküvői fotósra igaz, hanem általában minden esküvői szolgáltaróra. Építkezz a tapasztalataikból!

Szóval szerencsére épp nem keresek esküvői fotóst, de így, hogy mindkét oldalon álltam már én ezekkel kezdeném:

  1. Mi inspirálja őt, mit lát a Ti esküvőtökben?
  2. Milyen esküvői fotókat készít majd rólatok?
  3. Hogyan fogja a kreatív fotózást koordinálni?
  4. Mikorra tenné a kreatív fotózást? A 12-16 közötti időszak általában nem javasolt…
  5. Mit javasol, ha már úgyis dél körül fotóztok? ;)
  6. Kit és milyen módon szeretne instruálni a szertartások alatt?
  7. Javasol-e külön dedikált időket pl. a menyasszonyi portré, vagy a családi portrék stb. elkészítésére?
  8. Mire kell figyelnetek? Ti miben segíthettek neki a még jobb képek elkészítésében?

Ha ezeket egyeztetitek, akkor már felkészültebbek lesztek, mint a párok 99%-a.

Egy felkészült esküvői fotós tudja mit, mikor és hogyan kell fotózni

Alapvető, hogy kiválóan ismeri a technikája működését és azok határait. Folyamatosan keresi a megfelelő fényeket és fotózási lehetőségeket. A páros fotóknál segít beállítani a párt, a csoport képeknél szintén. Ismeri a buktatókat egy adott szituációban, a riport fotók készítésekor egy lépéssel az események előtt jár.

Tudja mit kell kerülni egy esküvői készülődésen. A rutinos esküvői fotós instruál a templomi bevonulásnál, segíti néhány gondolattal a gyűrű felhúzást és tanácsokat ad az oltár előtti eseményekkel kapcsolatban. És így tovább.

A templomi bevonulás, a menyasszony és az esküvői fotós egyik legjobban várt pillanata

Igen, ez nem triviális, rutin kell hozzá. Megfelelően kell kommunkálnia az igényeit és azt is, hogy miért kéri.

Miért fontos például az, hogy a templomi bevonulás alkalmával ne fél méterrel kövessék egymást a bevonulók? A választ nem nehéz kitalálni.

És ez csak egy momentum volt a sok közül, amelyen állhat vagy bukhat egy szituáció lefotózásának sikere.

Olyan esküvői fotókat szeretnék…

Az “olyan képeket szeretnék amelyeket XY oldalán láttam” kijelentésre összefutnak a szemöldökök és elakad a szó. Miért jön hozzám valaki, aki olyan képeket szeretne, amelyeket nem az én weboldalamon látott?

Én biztosan nem erőltetném rá más esküvői képeit az esküvői fotósomra. Más a látásmód és a hozzáállás. Más a két fotós egész attitűdje… akkor mégis hogy a viharba’ várható el egy olyan képanyag, ami távol áll tőle, mint Makó Jeruzsálemtől?

Ja, hogy valaki egy “World Top 10” esküvői fotós képeit szeretné magyar költségvetésből? Vagy olyan esküvői képeket, amelyeket tengerparton fotóztak, de az ő esküvőjük egy kis horgásztó mellett lesz a város szélén…

A legjobb esküvői fotósok stílusa épp azért egyedi, mert a saját képi világuk, igényeik, vágyaik (és még ki tudja hány dolog) szerint fotóznak és utómunkáznak.

Ahogyan senki sem tud kibújni a saját bőréből, úgy senki más bőrébe se akarjon belebújni. Ideális esetben olyan képeket szeretnétek, amelyeket a kiválasztott esküvői fotós készít.

Képei stílusa közel áll hozzátok, az esküvői fotóinak minősége is elnyerte a tetszéseteket. Kérjétek tőle ajánlatot és hagyjátok fotózni, csinálja úgy ahogyan szereti és ahogyan a legmagasabb minőséget tudja nyújtani! Végül is ezért kerestétek meg, nem?

Valódi esküvői fotók Mercivel a készülődés közben
Menyasszonyi portré a készülődés után

 

Ha meg tudtok nyílni és őszintén viselkedni, ha kialakul a kölcsönös bizalom és összhang köztetek és a fotós között, akkor olyan esküvői fotókat fog készíteni, amelyeket mindig is szerettetek volna.

Excelezz, mert az jó!

Valahol olvastam, hogy az Excel az esküvői fotós keresésnél is a barátod: “A különböző ajánlatok jobb összehasonlíthatósága érdekében érdemes egy excel táblázatba összeírni az ajánlatok tartalmát.“.

Ez nem túl jó ötlet, hiszen hogyan lehet összehasonlítani az esküvői fotósokat pusztán az ajánlatuk alapján? Sehogy. Mennyit számít 30-40 ezer forint egy esküvői költségvetésben? Valljuk be őszintén: semmit.

Ami számít, az a tapasztalat, a megbízhatóság és az elhivatottság. Igen, ezek megfizethetetlenek. Minden másra ott a Mastercard! ;)

Hasonlítsd össze az esküvői fotósokat a képek és kommunikációjuk alapján! Ha esetleg már van egy személyes ajánlásotok is egy adott fotósra, akkor találkozzatok vele! Üljetek le vele egy kávéra valahol és hagyjátok beszélni! Ha szimpatikus, amit és ahogy mond, ha ott “eladja magát”, ha megnyer benneteket a lelkesedése, akkor nyert ügyetek van!

Sok sikert! :)

 

Remélem gazdagabb lettél néhány jó ötlettel! Kérdezz, írj! Szívesen válaszolok és segítek, ha tudok. :)
Az e-mailt a következő címre küldd: moc.liamg.tcatnoc.ta.abasc.rednef!

(Ha úgy érzed hasznos infókkat olvastál, akkor kérlek oszd meg, vagy küldd el ismerősödnek!)

Tetszett? Oszd meg, kedveld!

Olvass tovább!